MENÜ

Stílusok , állatok
Fontos a divat de ne felet kezünk meg az állatokról sem.

A Lánchíd Utcai Általános Iskola a Széchenyiváros szívében található. Korszerű, jól felszerelt tantermek, egyedülálló sportpálya és csarnok áll az itt tanulók rendelkezésére.
A Lánchídról mindenkinek gr. Széchenyi István jut eszébe, azonban ha ezt a szót egy kecskeméti ember hallja, biztos, hogy először a mi iskolánkra gondol, amire mi büszkék vagyunk. Ezért természetes, hogy nevelési elveink is „a legnagyobb magyar” eszméihez kapcsolódnak:

 

 

„Mind a testi, mind a lelki tehetségnek teljes idomzatban kell lenniök, hogy az ember a lehető legnagyobb tökéletességre emelkedhessék.”

 

 

Ebből az alapvetésből kiindulva szeretnénk iskolánk tanulóit művelt, testileg és lelkileg egyaránt harmonikus, kiegyensúlyozott személyiséggé formálni. Iskolánk felvállaltan gyermekközpontú intézmény, ahol elsődleges szempont, hogy igényes és kulturált környezetben minden gyermek jól érezze magát, és szívesen jöjjön hozzánk.

  • Iskolánk fő profilja a sporttagozat. Sportosztályainkban az emelt szintű testnevelés órákon és délutáni edzéseken készítjük fel tanulóinkat országos versenyekre. A mindennapos testmozgásra többféle sportág kipróbálásával nyílik lehetőség. Mindezt tornacsarnokunk kitűnő tárgyi felszereltsége és kiváló szakembereink biztosítják. Szeretnénk elérni, hogy minden tanulónk számára fontossá váljék a sportolás és az egészséges életmód.
  • A művészeti foglalkozásokon (rajz, kerámia, tánc, drámajáték) lehetőséget biztosítunk tanulóinknak tehetségük, kreativitásuk kibontakoztatásához. Számos szép eredmény bizonyítja, hogy van létjogosultsága az intézményünkben folyó művészeti nevelésnek.
  • Iskolánkban „arany minősítésű” énekkar működik, amely elismert szereplője számos városi ünnepi rendezvénynek.
  • Tanulóink tanulmányi munkáját egy több mint tízezer kötetes iskolai könyvtár segíti, melynek számítógépes felszereltsége lehetővé teszi az internetes kutatómunkát.
  • Korszerű számítástechnika-szaktanterem biztosítja a gyerekek számára az informatika alapjainak elsajátítását már 1. osztálytól, órarendszerűen 4. osztálytól.
  • A közismereti tárgyak mellett angol és német nyelvet oktatunk csoportbontásban hangsúlyt helyezve az idegen nyelvi kommunikációra. A két nyelvvel játékos formában már 1. osztálytól ismerkedhetnek a gyerekek az iskolaotthonos tanulási formában.
  • Számtalan szakkörre jelentkezhetnek tanulóink érdeklődési körüknek megfelelően.
  • Mindenkinek lehetősége van sok-sok tantárgyi versenyen (városi, megyei, országos) részt venni, amelyre a felkészülést kiváló pedagógusaink biztosítják.
  • A tehetséggondozáson kívül a közismereti tárgyakból felzárkóztató foglalkozásokat is tartunk a lemaradó vagy lassabban haladó tanulóink számára.
  • Állandó kapcsolatban állunk a szülőkkel az évi 3-4 szülői értekezlet, fogadóóra, valamint az iskolai SZMK segítségével. Iskolánk mindig nyitott, bármikor elérhető, nem zárkózunk el egyetlen megkereséstől sem. Minden évben szervezünk a szülőkkel közös családi rendezvényeket.
  • Nagy hangsúlyt helyezünk az egyéni bánásmódra, a kornak és a képességeknek megfelelő oktatásra. Mindig figyelembe vesszük az egyéni adottságokat, hogy a megfelelő módon valósulhasson meg a tanulók fejlesztése.
  • Tiszteletben tartjuk tanulóink személyiségét, érdeklődési körét, igyekszünk megtalálni mindenkiben azt, amiben a leginkább tehetséges.
  • Több rendezvényünkkel is igyekszünk nyitni a szülők és a város felé: ünnepi projektek, juniális, stb. Évente megrendezzük a város és környéki iskolák részére meghirdetett Kórustalálkozónkat, melyen rendszerint sok száz gyermek élheti át a közös éneklés örömét.
  • Az iskolai munkát két alapítvány támogatja: „Lánchíd Utcai Általános Iskoláért Alapítvány” és a „Lurkó Alapítvány”

Ez én vagyok meg a barátnőm:

 

 

 

 

 

Ez az osztályom(nem a teljes) 3.-ba:

 

 

 

 

 

 

Hírek

  • A 10 legmérgezőbb szobanövény!
    2012-06-03 08:24:09


    A kisgyermekes családokban körültekintést igényel a dísznövények kiválasztása is, mert a szemet gyönyörködtető növények veszélyt jelentenek a kisgyermekek számára.

Szavazás

Ki jobb?
Pitbull
David Guetta
Asztali nézet